Disturbia
thriller (feliratos)

Szereplők:
Kale	Shia LaBeouf
Julie	Carrie-Ann Moss
Turner	David Morse

Gyártó:	Paramount Pictures
Eredeti cím:	Disturbia
A történet kitalálója:	Christopher Landon
Forgatókönyv:	Christopher Landon, Carl Ellsworth
Operatőr:	Rogier Stoffers
Zene:	Geoff Zanelli
Producerek:	Joe Medjuck, E. Bennett Walsh, Jackie Marcus
Executive producerek:	Ivan Reitman, Tom Pollock
Rendezte:	D.J. Caruso

Országos bemutató:

2007.augusztus 16

Apja halálát követően Kale mogorvává, visszahúzódóvá, zaklatottá válik, olyannyira, hogy miután összetűzésbe keveredik egyik tanárával, a bíróság házi őrizetre ítéli. Anyja, Julie éjt nappallá téve dolgozik, hogy ellássa magát és a fiát, aki ezt csak közönnyel és letargiával viszonozza.
Házuk falai kezdenek összezárulni Kale körül. Amikor elhatalmasodik rajta az unalom, figyelmét a házon kívülre fordítja, és elkezdi meglesni szomszédjait, köztük a csinos lányt, aki most költözött melléjük, no meg azt a gyanús urat, aki Kale szerint nem lehet más, mint az országszerte keresett sorozatgyilkos...
Vajon mindez valóság, vagy csak a négy fal közé szorult zaklatott, hiperaktív képzelete játszik Kale-lel?

TÖRTÉNET:

Kale-t (Shia LaBeouf) minden tizenéves megirigyelné. Egész nap csak videójátékokkal játszik, netezik, nassol és tévét néz. Övé az egész ház, és egy gyönyörű, fiatal lány, Ashley (Sarah Roemer) éppen most költözött a szomszédba.
Egyetlen probléma van csak: nem hagyhatja el a házat. Kale-t háromhónapos házi őrizetre ítélték, és ha harminc méternél messzebb merészkedne a háztól, azonnal igazi börtönbe csuknák. Ott pedig nincsenek sem videójátékok, sem kábeltévé.
Kale élete nem mindig volt ilyen. Egy évvel ezelőtt még édesanyjával (Carrie-Anne Moss) és édesapjával boldog családként éltek. Azután apja meghalt autóbalesetben, amiért Kale felelősnek érzi magát. A traumának komoly pszichológia következményei lettek. A korábban nyílt, barátkozós fiú most zárkózott és visszahúzódó. Amikor egy érzéketlen tanár szóba hozza az apját, Kale elveszti a fejét és megveri. Csak az anyja közbenjárása menti meg a börtöntől.
A fiú a bezártságtól kezd valóban megőrülni, miközben az anyja éjt nappallá téve dolgozik, hogy eltartsa magukat. Ahogy a falak összezáródnak körülötte, Kale felfigyel a külvilágra, és elkezd kémfelszerelés segítségével leskelődni a szomszédai után. Főleg Ashley érdekli, aki nemsokára észreveszi a fiút. Meglepetésére azonban nem haragszik, hanem ő is érdeklődni kezd a fiú „hobbija” iránt.
Ami kezdetben játéknak tűnik, halálosan komollyá válik, amikor Kale és Ashley felfedezik, hogy egyik szomszédjuk (David Morse) valószínűleg sorozatgyilkos. Ám ki fogja ezt elhinni nekik? Az is lehet, hogy csak a képzeletük játszik velük, de az is, hogy az általuk leleplezett titok az életükbe kerül.
Hiszen minden sorozatgyilkos valakinek a szomszédja...

BETEKINTÉS DISTURBIÁBA:

A film írója, Christopher Landon a Los Angeles-i kertvárosban élő nővérénél tett látogatásakor kapott ihletet a Disturbia megírására. – Minden emberben az a kép él a kertvárosokról, hogy ott idillikus és szép az élet... de engem mindig kirázott tűlük a hideg – mondja Landon. – Egyik este, amikor a nővérem házától vezettem hazafelé, egyszercsak átfutott az agyamon egy ötlet: egy történet egy fiúról, akit fogságban tartanak a házában, és bizarr dolgokra lesz figyelmes a szomszédban. Végül rájön, hogy a szomszédja nem más, mint egy sorozatgyilkos.
Landon úgy véli, hogy a látszólag nyugodt kertvárosok lakói „nem látják a fától az erdőt”. Az emberek csak élik az életüket, miközben elkerülik a figyelmüket a körülöttük zajló – akár ártalmatlan, akár veszélyes – események.
– Általában nem figyelünk oda arra, hogy mi történik a környezetünkben, mert túlságosan leköt a saját életünk – folytatja Landon. – Kale azonban most olyan helyzetben van, hogy nincs más dolga, mint figyelni. Nyugtalanító dolgokat vesz észre, és el kell gondolkodnia, hogy vajon csak a képzelete szüleménye vagy pedig valóság az, amit lát.
– Végeredményben minden film „kukkolós” bizonyos szempontból – veszi át a szót Joe Medjuck producer. – De vannak köztük nagyszerűek, amelyek másokat megfigyelő emberekről szólnak. Ilyen az Antonioni-rendezte Nagyítás (Blow Up), Michael Powell Peeping Tomja, Hitchcock Hátsó ablakja (Rear Window), Coppola Magánbeszélgetése (The Conversation) és még sok másik. Egy olyan emberről szólnak, aki megles valakit, kamerával vagy anélkül. Azért hatásosak, mert arra emlékeztetnek, hogy mindannyian kukkolók vagyunk, amikor moziba megyünk. Még erősebb a hatás, amikor olyan valaki szemszögét látjuk, aki maga is megles valakit.
A Montecito Picture Company vezetői, Ivan Reitman és Tom Pollock (akik executive producerként dolgoztak a filmen) számára a Disturbia elrugaszkodást jelentett a rájuk jellemző stílustól. – A legtöbb filmünk vígjáték, általában tizenéves főszereplőkkel, vagy legalább is olyanokkal, akik tizenévesként viselkednek, mint például a Sulihuligánok (Old School) és a Cool túra (Road Trip) – mondja Reitman. – Míg ebben a filmben is gimnazisták szerepelnek, ez thriller... és nem is akármilyen.
– Azonnal felismertük a történetben rejlő lehetőségeket, amikor először elolvastuk – teszi hozzá Pollock. – Kale és a barátai azért érdekesek, mert nem tipikus hősök. Egyikük háziőrizetben van, a barátja különc, a barátnője pedig félreértett szépség. Egy thriller középpontjába helyezve a közönséget azonnal magukkal ragadják.
Bár D.J. Caruso rendező karrierje során dolgozott más, a Disturbiához hasonló stílusú filmen (például az Életeken át /Taking Lives/ című bűnügyi thrilleren), korábbi filmjei más közönséget szólítottak meg. – A filmjeim olyan karakterekre összpontosítottak, akik függőséggel vagy más problémával küzdöttek... egy esetben egy sorozatgyilkos leküzdésével. Ezért ez a film kihívás számomra. Nagyon szeretem a thrillereket, például Cameron Crowe és John Hughes munkáit. A Disturbia is hasonló stílusjegyeket visel, amelyeket eddig még filmkészítőként nem volt szerencsém kipróbálni

SZEREPLŐVÁLOGATÁS:

Kale szerepére a filmkészítők olyan színészt kerestek, aki kellően kitartó, hiszen a karakter csaknem minden jelenetben szerepel. Ezenkívül a tizenévesek személyiségének minden apró részletét is el kellett tudnia játszani, vagyis okosnak, viccesnek és egy kicsit titokzatosnak és ravasznak kellett lennie, valamint irányítania és hősként viselkednie is. A keresés akkor ért véget, amikor Shia LaBeouf jelentkezett a szerepre. LaBeouf sikeresen hidalta át a gyerekszínészet és a színészi karrier közötti szakadékot, legközelebb a Transformers (r.: Michael Bay) című filmben láthatjuk.
– Amikor Kale elveszti az édesapját, az egész világ megváltozik számára – mondja LaBeouf. – Visszahúzódó emberré válik. Mivel az édesanyja ugyanúgy gyászol, tőle nem kap vigaszt, ezért kezelhetetlenné válik a háziőrizetben. Olyan ez számára, mint amikor a kutya előtt húst lóbálnak. A börtönben az embert elzárják a külvilágtól, de a háziőrizet alatt a világ kínzóan közel van. És mindennek a tetejébe a szomszédja talán gyilkos.
A gyanúsan viselkedő Mr. Turner szerepére a Disturbia készítői a sokoldalú David Morse-t kérték fel, akit láthattunk már szerető apa (Kapcsolat; Contact), gondos orvos (St. Elsewhere) és börtönőr (Halálsoron; The Green Mile) szerepében is.
Caruso szerint bár Turner papíron összetett, a karaktere valójában egyszerű: szerény férfi, aki imádja az otthonát, és amikor Kale megzavarja némileg bizarr kis fészkét, nem tehet mást, mint hogy megpróbálja megvédelmezni a békét... akár erőszak árán is.
Morse izgatottan várta a feladatot, hogy megjelenítse a karakter belső logikáját, amely megmagyarázhatja szociopata viselkedését. Morse úgy véli, hogy Turner hasonlít Kale-re. Például mindketten szégyellősek, ha a másokkal való kapcsolatokról van szó (főleg az ellenkező nemmel). – Turner félénk. Szép házban él, jó autója van; mindene megvan, ami a kényelmes élethez kell, ám nincsenek kapcsolatai másokkal – magyarázza Morse. – Nincs felesége, sem gyerekei. Keres valamit. És ez sebezhetővé teszi, ami tetszik nekem benne.
Morse módszeresen építi fel az általa megformált karaktereket, és azt találta célravezetőnek, ha nem ebédel együtt és nem ismerkedik sokat a szereplőgárda többi tagjával. Átgondolt munkájának eredménye többek között egy nagyon hitelesre sikerült verekedés Turner és Kale között. – Mivel a kamera nagyon közel volt, és a díszlet szűkös, nem használtunk dublőröket – meséli LaBeouf. – Azt akartuk, hogy a közönség ott legyen velünk. A forgatás remekül ment, egyre messzebb és messzebb mentünk; csodás volt. Csak később tudtam meg, hogy három ujja is eltört közben, de nem szólt róla, mert nem akarta, hogy a karaktere gyengének látsszon.
Ami Kale többi szomszédját illeti, változatos figurákról van szó: egy hűtlen férj, egy megszállott kutyatulajdonos, egy szótlan egyedülálló... és minden gimis álma, egy lány, Ashley, aki nemrég költözött a környékre. A rendező ezt mondja róla: – Bár a szöveg korai változata átlagos, csinos lányként írta le, ahogy a történet továbbfeljődött, a karaktere is több dimenziót kapott. Az ő házában is sok minden történik. És aztán megtetszik Kale-nek. A fiú számára minden rosszul megy, amíg a lány oda nem költözik, tehát ő jelképezi a reményt. Kale története részben arról szól, hogy mindig önmagán kívül keresi a válaszokat – és minden ablakból egy másik film látszik. A szemben lakó pár élete egy hűtlenségről szóló vígjáték. Turner gyanús viselkedését az édesapja dolgozószobájának hátra néző ablakából figyelheti meg. A hálószobájából pedig Ashley-t látja, álmai hercegnőjét.
A még újoncnak számító Sarah Roemer kapta meg Ashley szerepét. – Ashley a városban született, de a szülei – akik maguk is problémákkal küzdenek – úgy döntöttek, hogy a kertvárosba költöznek, aminek ő nem örül – mondja a színésznő. – Nem tud kijönni az édesanyjával, és amikor csak tud, elmenekül a házból. Aztán meglátja Kale-t, aki szintén a házában raboskodik, de egészen más okból. Mindketten csapdában érzik magukat, és ez összeköti őket.
Kale édesanyja, Julie szerepére a filmkészítőknek sikerült megnyerniük a Mátrix (The Matrix) sztárját, Carrie-Anne Mosst. A közönség erős akcióhősként ismerte meg, de a Disturbia című film egészen mást követelt meg tőle: a mély, anyai szeretet megtestesítését.
– Amikor először elolvastam a szöveget, nagyon megtetszett az, hogy egy másik ember életét kell felépítenem – mondja Moss. – Vonzónak tartottam mint színésznő és mint nő. Ami a legjobban felkeltette az érdeklődésemet, az Kale története, és az, hogy az őt alakító színésznek min kell átmennie – látni akartam. Shia fantasztikus munkát végzett. Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy csodáltuk őt.

FORGATÁS:

filmkészítők hamar felismerték, hogy még az egyetlen utcán és egyetlen házban játszódó filmek forgatása is sok kihívással jár. – Először úgy tűnt, hogy ezt a filmet egyszerű lesz leforgatni – mondja Caruso. – Egy fiút tragédia ér a történet elején, és házi őrizetre ítélik. Onnantól kezdve csak a házában van és figyeli a szomszédait. Aztán elkezdtünk gondolkodni azon, hogy milyen házakra lenne szükségünk, és végül a hátsó kertet az egyik városban találtuk meg, az előkertet egy másik városban, a házbelsőt pedig díszleteken építették fel. Sokkal nehezebb volt, mint amilyennek először képzeltem.
A filmesek Észak-Karolinában, Georgiában és Kaliforniában kutattak a megfelelő ház után. Az nehezítette meg a feladatot, hogy a szöveg szerint a háznak bizonyos tulajdonságokkal kellett rendelkeznie, például előre, hátra és oldalra néző ablakok az emeleten, kocsifelhajtó (ami elválasztja Kale-ék és Ashley-ék házát) és hátsó kert (amely Turner kertjével szomszédos). A megfelelő hátsó kert megtalálása bizonyult a legnehezebbnek, de Carusonak remek ötlete támadt: helikopterre szálltak. – Így találtuk meg végül Turner hátsó kertjét.
A Disturbia rendezése nagy élmény volt Caruso számára. – Filmkészítőként végül is kukkoló vagyok, akár akkor, amikor kihallgatok egy beszélgetést, akár akkor, amikor vásárolok a boltban. Ez a projekt számomra katarzist jelentett, hiszen egész életemben megfigyeltem és kémkedtem; ellestem apró momentumokat a színészek között. Képes voltam Kale helyébe képzelni magam, átnézni a válla felett, és megvalósítani a voyeurisztikus fantáziáimat mind filmesként, mind a közönség tagjaként. Szerintem ez a vonzó az ilyen fajta filmekben. A közönség is mindig egy kicsit bűnösnek érzi magát, amikor nézi őket.
A színészek ugyanígy éreztek. – Korábban mindig figyeltem az embereket – mondja Morse. – Amikor még színházban játszottam, és senki sem tudta, ki vagyok, sokat álltam a bostoni utcákon, néha órákig, sőt, napokig, és csak nézem, néztem és néztem. Nagyon szerettem ezt csinálni. De aztán az arcom ismert lett, és akkor már nehezebb volt. Mihelyt elkaptam valaki tekintetét, vége volt az egésznek. Most a legjobb hely, ahol megfigyelhetem az embereket, a New York-i metró, mert ott senki sem néz a másik szemébe. Így bárkit észrevétlenül megfigyelhetek.
Tehát minden a megfigyelésről szól, amire Kale-nek csak az ablakokon keresztül van módja. Ezek a különböző kilátások pedig nyugtalanító képet festenek a kertvárosi életről. Caruso ezt mondja befejezésképpen: – Ha elkezded megfigyelni a szomszédaidat és megismered a szokásaikat, elképzeled, hogy mi történik az otthonukban és miért. És bár talán mindenki ártatlan, az is lehetséges, hogy azoknak van igazuk, akik szerint a kertvárosokban sötét dolgok folynak.

Forrás / Source:

http://www.uipduna.hu